Isten a fejét fogja

Isten csak a fejét fogja,
mikor ránk tekint
ráncolja a homlokát,
s néha rálegyint;
mert bolondok az emberek,
önpusztító faj,
lesz majd más ki itt élhet,
ha a Föld kihal.

2011.április 26.

Anyák napjára II.

Nem hoztam virágot Neked,
hiszen az elmúlik hamar.
Hidd el, e néhány kis sorom
sokkal több érzelmet takar,
mint néhány kis illanó szirom
egy csendes vázában ázva,
némán készítve magát
az örök elmúlásra.
A szeretet nem hervad sosem,
szívében őrzi az ember,
miként kagylókat rejt mélyében
a hullámzó, azúrkék tenger.

Nekem a Te szíved kristály,
csillog, ha rásüt a napfény,
tükrében tisztán látom,
amit Te értem tettél.
Neveltél, ápoltál, óvtál,
vigyáztad minden léptem,
míg a felnőttkor küszöbén
egyedül át nem léptem.
Mégis mellettem lépdelsz,
megfogod karom, ha botlok,
s erősítesz, ha fejem felett
gyűlnek a felhő-gondok.

Most megköszönöm Neked,
mindazt, amit adtál,
hogy gondoskodtál rólam,
és mellettem maradtál
nyáron, őszben, télben,
míg el nem jött a tavasz,
mikor szívem mélyén szeretetem
új virágot fakaszt.
Ezt adom most Neked,
Drága Édesanyám,
köszönöm, hogy vagy nekem,
most én vigyázok Terád.

2011.április 19.

Melankólia

Lehunyt szemekkel, hitetlenül,
egyre csak várod
a csodát.
Tegnap temetted a reményt,
hamvait a tenger
habjaiba szórtad.
Ködként hull alá az üresség,
s már az orrodig
sem látsz

2011. április 14.

Rohanás

Száz keréken száguld az idő,
s én folyton csak rohanok,
de hiába érkezem pontosan,
mindenről csak lemaradok.
Lábam között tornászlányként
csúsznak át a napok,
elszalad mellettem az élet,
s nem tudom, ki is vagyok.

2011.március 21.

Tavaszköszöntő

Langyos csókot lehel
a nap a fagyott földre,
hogy ami eddig aludt,
ébredjen fel tőle.

Újra rügyek pattannak,
dalol ezer madár,
zöldellő a mező,
kivirul a határ.

Melegszik a lelkem is,
megtisztulok végre,
nem is vágyom másra,
csak arany, tiszta fényre.

2011. március 16.

Halottak napján

Egyszer köztünk éltetek.
Talán még meg sem születtem, mikor
lábatok rótta a pesti utcát,
vagy sétáltatok a homokon.
Élhettetek panelban, kertes házban,
kunyhóban, vagy az ég alatt,
de itt voltatok.
Szerettetek, gyűlöltetek,
dolgoztatok, volt családotok,
vagy talán egyik sem,
de szívünk mégis tudja,
ma rátok emlékezünk.
Nehéz ilyenkor a szív, beborul
egy pillanatra minden öröme,
s egy képre nézve könny
futja el szemünk.
Ezernyi mécses ég ma értetek,
kik már a földről elmentetek,
hogy lássátok onnan az égből:
Nem vagytok elfelejtve!

2010.11.01.

Egy leendő szociális munkásnak

Bár nem mindig könnyű
jó embernek lenni,
vezéreljen Téged szíved óhaja,
s ha nehéz a jó úton
szilárdan megállni,
kapaszkodj a jövő képébe,
hogy milyen lesz majd,
a szemekben a hála,
s milyen simogató
mások mosolya.
S hogy hasznos, amit
teszel, bizonyos.
Idővel megtérül majd
fáradság és idő.
S ha össze is törne szíved,
igazgyöngyök potyognak majd
könnyeid helyett.

2010.09.22.

Nyár végi pillanat

Mikor fejemet válladra hajtom,
kiscsikó lelkem megpihen,
megáll a zöld mezőn,
s elpihen a puha fűben.
Érzem kezed melegét,
hallom sóhajod,és tudom,
egyek vagyunk.


Nézd, milyen csodás minden!
Bár ősz jön, olyan,
mintha a levelek tapsolnának
a szélben, hiszen
a nyár sikeres szezont zárt,
s tudják, jövőre is lesz ez
a színpompás darab.

És hallod a folyót?
Susog halkan, ölében
megannyi halat, s békát
ringat, anyja ő mindnek.
Kacsának, parti nádnak,
s tükre holdnak, napsugárnak,
fodros gyönyör ő.

A madarak is szabadok,
s még burjánzik az élet,
most üljünk kint a padon
gyönyörködve a mindenségben,
mit Isten nekünk adott,
hisz részei vagyunk mi
az óriás Egésznek.

Szeressük egymást!
Legyünk mi az állandók
a változó világban!
S jövő nyáron is hadd üljek
melletted, érezve
bársony lelked csendjét,
mi többet mond minden szónál.

2010.09.02.

Irgalmas Szamaritánus

Elégszer fájt az élet,
s gyűlölök már sírni.
Veszett kutya módjára
marcangoltam magam,
sebeimet feltéptem,
s minden csupa vér...

Kopogok.

Lakhat-e most Nálad
a megfáradt Vándor?
Megtisztítod-e
az útnak porától?
Adsz-e neki ételt,
vizet, gyógyírt a sebekre?
Lesz-e végre ágya,
s tiszta ruhája?
Szólsz-e hozzá kedvesen?
Ugye megteszed?

Minden izzó kínom
hamvába hullik,
ha hűs tenyered égő
homlokomon nyugszik.
Megpihenek.

2010.08.24.

Vakáció

Zendülnek a napfénynek
arany sugarai,
s pajkos fény csillan
a puha habokon.
Szellő játszik a lombok közt,
s némán zöldellnek a hegyek.
Nyár van, csoda nyár!
Lélegzik, s pezseg minden,
s ha figyelmesen hallgatsz,
talán meghallod te is
a szót: SZABADSÁG!

2010.08.20.

Boldog vagyok?

Ilyenkor fodros széle
van az égnek,
és a langyos szélben
szerelem siklik,
puhán nő a fű
a csillagfény alatt,
és megannyi levél integet.
Ilyenkor kinyílnak
a lélek szemei,
és egy tó tükrében
magadra mosolyogsz.
Igen, azt hiszem,
ez a boldogság.

2010.07.29.

Szerelmes teadélután

Légy vendégem egy szerelemre,
hadd töltsek a poharadba...
Ne kérdezz, csak igyál velem,
s ízleld a szerelem mámorát.
Két deciliter boldogság,
gőzöl a rózsaszín köd,
kortyold a csókízű nedűt,
s ne kérdezz,
míg véget nem ér
a fátyolos teadélután

2010.07.24.

Csatatér

Ha győzni akarsz a harcban,
vértezd fel magad, harcos
Igazságnak pajzsával,
Szeretetnek páncéljával,
Bölcsességnek sisakjával.

S ha mégis elesnél,
halálod előtt találsz még
igazgyöngyöt a pocsolyában.

2010.07.24.

Eldobtál

Eldobtál magadtól,
mint egy játékbabát...
pedig igazi voltam.
Emlékszem, hogy üvöltöttél
anyával, s vittél mindent,
amit lehetett.
,,Majd megnézem, mire
jutsz nélkülem!"
Az ajtó csattant, majd
jeges csend lett úrrá mindenen.
Csak anyu szipogását
hallottam bentről.
Ötéves fejemmel álltam
az ajtónál, s azt hittem:
az én hibám.
Mostanra ősz a hajad,
de nem lettél bölcsebb.
A család szent kötelékét
szavaid ollójával
vágod apró cafatokra.
,,Idén végre leérettségizik,
nem kell többet fizetnem!"
... Csak teher vagyok számodra.. egy megunt
játékbaba... Épp,
mint régen...
Lehet autód, lakásod,
meg nyaralhatsz a Balatonon...
de ki fogja majd kezed
a halálos ágyadon,
mikor rettegve hánykolódsz?

Sebaj, azért leteszek
majd melléd egy játékbabát...
szorítsd azt magadhoz...
de ne csodálkozz,
ha nem ölel vissza...

2010.06.02.

Esti imádság

Látod, drága Uram,
este lett megint,
de hiszem, hogy szemed
rám is letekint,
mikor elsuttogom Hozzád
azt az imádságot,
mit szent Fiad tanított:
az örök Miatyánkot.

Fáradt már a magyar,
dolgozik eleget,
adj népemnek, kérlek
tetőt és kenyeret!
Olyan kevés jutott
nekünk a reményből,
cseppents le hozzánk
jóságod kegyéből!

Én alázattal várom
míg áldást hozol ránk,
áldj meg minden embert,
ki Teérted kiált,
hisz nélküled tudom,
bizton elveszünk,
Te légy hát a pajzsunk,
várunk, fegyverünk!

Hordozz tenyereden,
mint Apa gyermekét,
könnyítsd meg az ember
nehéz életét,
bocsáss nyugodt álmot
mindenki szemére,
aludjunk ma el
angyali zenére.

Befejezem lassan
hosszúra nyúlt imám,
tudom jól, hogy hallasz,
s mindig figyelsz reám.
Annyit kérek csupán,
hogy maradj végig velem,
míg el nem jön a vég,
s lezárul a szemem.

2010.05.25.

Nyártemető

Búsongva szól a nagy harang
az esti táj fölött,
megannyi pompás fűzfaág
ma gyászba öltözött.
Nyarat temetni jöttek ők,
sok kedves kismadár,
még tort ülnek egy háztetőn
és úgy mennek tovább.
Majd csend honol és némaság,
csak azt hallani még,
ahogy az első őszi levél
puhán földet ér.


megj.: (skandálós,dallamos-szerintem!)


2010.05.10.

Hirtelen - Az érettségi margójára

Hirtelen zuhant vállamra
az orgona-illatú ifjúság,
megtörve átkát mindenféle
nyomásnak a fejben...
S most csak azt látom,
hogy minden zöldben pompázik,
virít a tavasz, s éjjel
is érzem az eső áztatta
anyaföld illatát.
Vége van lassan.
A szenvedésnek, meg annak,
hogy csúfoltak, csupán, mert
másabb vagyok mint ők,
nincs ezer ruhám és
Converse cipőm, meg marha
nagy egóm.
Divat volt a kétszínűség.
Szennyeseim egy délután
alatt ott száradtak az iskola udvarán,
s Brutus döfte a
kést szívembe százszor
öt év alatt.
Talán máshol sem lesz jobb.
Kaphat-e az ártatlanul
elítélt újabb esélyt?
Nem érdekes...
Még nincs itt sem a vég,
sem az új kezdete.
Várok, s remélem, eljön
a nap, mikor nem festenek
feketére a báránynak
öltözött farkasok...

2010.05.09.

Öregedés

Kattog az óra.
Ketyegve múlik a fiatalság,
s fakul ezernyi vászon,
melyre egykor emlékeket festettünk.
Ráncok másznak az arcra
megőrizve a régi mosolyokat,
s az idő szövőgépe fehér
fonalat sző hajunkba.
Állok a tükör előtt, s várom,
melyikünk öregszik meg hamarabb.

Azt hiszem én...

2010.04.22.

Ringató

Ringass, ringass el, édes Este,
a te karjaidban nyugtot lelek talán...
Borítsd be forró, égő homlokomat,
simítsd, nyugtasd meg terhelt fejem.
Mosolyogjon rám a hold,
mint gyermekére az anya...
S te csak ringass, ringass el.

Ringass, ringass el, édes Éjjel,
mikor gondolatokkal vajúdok,
s megszülni őket kínkeserv...
Légy te a bába, s kérlek,
ne kelljen ébren viselnem a fájdalmakat,
s az ocsmány világ ezer terhét...
Csak ringass, ringass el.

Ringass, ringass el, édes Hajnal,
mikor már vörösre sírtam szemeim,
s lelkemnek sebei mind felszakadtak...
Ne kínozz tovább!
Nézd... itt a nap első sugara...
Alszom... A fény nem bánt...
Csak végre ringass... ringass el...

2010.04.12.

Sziromhalál

Csonkítom önmagam.
Ha belehalok, akkor is
megválok gyökereimtől,
s ha csak egy perccel élem
túl őket, már akkor is
elértem célomat.
Hányszor állították gőggel:
-Belőlünk fakad életed!
S most mégsem vagyok egyéb
egy száraz, ronda kórónál.
De vágom a gyökereim, s remélek.
Egy szép nap talán meglel
a kertész, s esélyt ad.
Vízbe tesz, s gondoz,
míg egy nap új gyökeret hozok,
mi belőlem fakad, s erősebb
lesz, mint ami azelőtt táplált.
Végül kiültet majd a földbe,
öntöz friss vízzel,
becéz kedves szókkal,
s a tél elől üveggel véd.
Kezemben már a kés...
talán életet, talán halált hoz.
De ha csak egy perccel élem is túl őket,
már akkor is elértem célomat...

2010.04.06.

Vádaskodó alteregó

Míg odakint pattogva ébred
a zöldellő rügyrengeteg,
bennem ősz honol, köd,
s nyirkosan szitálnak gondolatok fellegei.
A terhet, mit rám rótt az Isten
-nem hinném, hogy kegyelemből- ,
cipelem egy ideje.
Már csak a papírnak sírom el bánatom egy késői órán,
s nincs enyhülés a forrón égő, vérző,
fel-felszakadó sebeimre.
Hányszor hasított rajtam végig
ostorral saját tükörképem...
- Nem szeret senki, hallod?!
Hitvány, vagy, s gyenge! Csak sírni tudsz?!
Miért küzdesz halott célokért?!
Miért vágysz szeretetre, ha a boldogság pénzért is kapható?!-
S hol sírva feleltem, hol izzó haraggal vágtam vissza:
-Mert nekem még van lelkem!...

2010.03.29.

Hegyomlás

Mint aki hegyomlás alatt rekedt,
s napok óta üvölt hiába,
s összezúzott testtel, véresen
mereng a magányba...
Úgy fekszem én is az ágyban.
Nem jön a segítség, érzem,
lassan elszáll erőm, s feladom.
Ide nem ér el a napnak fénye,
hiába vágyom és akarom...
Van nálam erősebb hatalom.
Lassan kiszárad bennem az élet,
nem folyik itt víz, nincsen bennem béke.
Csak egy élhetőbb világra vágytam,
s tessék, ez lett a vége...
De lelkem megpihen végre.
Annyiszor fájt már a szívem,
ezerszer el lett taposva.
A halál talán enyhülést hoz,
de bántóim nézzenek magukba...
Talán ebből majd tanulnak.
S most, hogy vége a létnek,
elmondom: nem bánok semmit.
Szeretni akartam másokat,
más bűnöm nincs, csak ennyi...

Ideje a fény felé menni...

2010.03.07.

Ítélet

Üveges szemekkel állok,
nem számíthatok senkire.
A család intézményét
dózerral bontják.
Mégis mit hittem?
Hogy a szerelem lesz,
mi segítő kezet
nyújt a fuldoklónak?
Érdek, meg flancos erkölcs,
te gép vagy, jól tudod,
nincs érzelem,
sem kísértés, sem álmok.
És ha elbuksz,
lesújt rád a bíró
kalapácsával, és apró
hangyaként pusztulsz el.
Vagy a képedbe fröcsög
a gúnyolódók nyála,
és ólom-süketté
tesz a világ.
Álszent húsevő gazok,
teszitek a szépet,
míg cafatokra tépitek
az esendő áldozatokat.
Bánom is én...
Se jobb, se rosszabb
nem vagyok nálatok...
Csak hagyjatok elmenni!

2010.03.02.

Oltalom

Ha elmerül a nap
a távol tengerében,
és varjak kárognak
fenn a messzeségben,
és szél zörgeti zajjal
az ablakokat...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha jégvihar tombol
és sötétek a felhők
és óriási rémmé
növekszik az erdő,
és árnyékokat kerget
a gyertyaláng a falon...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha érzed, hogy rettegsz,
és sírva menekülnél,
és pokróc alá bújva
a sarokban ülnél,
szaladj akkor hozzám,
én megóvlak Téged,
amíg fogod kezem,
semmi baj nem érhet.

2010.02.24.

Teljesség

Eső áztatta a földet,
mint könnyek az arcom.
Én nem karddal és erővel,
de szívvel vívom harcom.
Harcolok, hogy más legyen
e zord, idegen világ,
s ne eméssze lelkemet
hamuszürke magány.
Mert szeretetre vágyom én,
fényre, kékre, hangra,
hogy tudjam, mi a kedvesség,
s legyen bennem magja.
Jöjjön el a Kánaán,
mit Petőfi látott,
töltsék be a világot
pillangók és álmok.
Legyen végre nyugalom,
öröm, áldás, béke,
s boldogságban legyen majd
a világnak vége.

2009.12.08.

Búvóhely

Mennyire gyarló az ember...
másokon taposva lép,
míg el nem ér egy általa
kitűzött alantas célt.

Jobbat reméltem ennél...
hittem, hogy lesz majd jobb,
de felnőve elvész a remény,
s rajtam csattan a bot.

Álmokat szőttem... de minek?
Átok ma érzőnek lenni...
az ember legyen kőkemény!
Másképp nem lehet tenni.

Az egyetlen, ami vigasz,
hogy van egy hely mélyen bennem,
ahol az vagyok, aki vagyok,
és senki sem ítél el engem.

2009.12.03.

Én-darabka

Még őrzök egy szelet gyermek-lelket,
s néha titkon előveszem.
Előveszem, nézegetem, és egy percre elhelyezem
-magamban.:
Akkor ismét gyermek leszek,
fehér színű kis virág,
víznek tükrén megcsillanó
aranyhajú fénysugár.
Cukrot eszem, cserfes vagyok,
királylánynak öltözöm,
úgy sminkelek, mint a nagyok,
s mesevárba költözöm.
Felülök a fatetőre,
jóízűen kacagok,
összegyűjtök mindenféle
kincsnek látszó kacatot.
Homokozom, énekelek,
sikongatva pancsolok,
tágas mezőn szaladgálva
buborékot fújhatok.
PUKK!
A buborék pukkan, s én felébredek,
fél-felnőtt létem visszatér;
Helyére teszem a gyermek-lelket,
remélem, holnap itt lesz még.

2009.11.25.

Késlekedő lelki társ

Keresem azt, aki megért,
mert egyre csak írok és semmi
jele, hogy bárki is értené,
s nem tudok ellene tenni.
Azt hiszem, süket a világ,
hiába mondom, mégsem
hallják meg, amit szólok,
s elvész a térben a lényeg.
Magamban vagyok végleg,
s rokona lelkemnek talán
ott él egy másik bolygón,
s ő is emészti magát.

2009.11.12.

Zuhanás

Álmok őrzője voltam,
dédelgettem,-mint egy gyermeket-
a bennem búvó, szunnyadó
kristály-emlékeket.
Reméltem, sokra viszem,
s elérem majd a hegytetőt,
fújhatott szél, jöhetett vihar,
mentem egyre törtetőn.
Te odafenn vártál,
kezed nyúlt, hittem, vársz,
s az utolsó pillanatban
reám tapostál.
Szakadékba zuhantam vissza,
elvágott, széthasadt erek,
s nem szedi össze senki
a szilánk-emlékeket.

2009.10.16.

Panoptikum

Panoptikum

Viaszmagányba zárt a perc,
mikor búcsút intett a nap.
Én keserűen ültem akkor
egy szűzi fűz alatt.
Szoborrá váltam és tudtam,
szép lassan elönt a vég,
a Halál, mi esténként
karmaival elér.
De eljöttél, s mellém ültél,
vállamra hajtottad fejed,
s ott töltötted a lelketlen éjt
a Viaszlánnyal, velem.

2009.05.27.

Anyák napjára

Arról gondolkodtam, mit is mondjak Neked,
Anyák napján hogyan mondjak kedves köszönetet.
Te óvón vigyáztál, nevelgettél engem,
tanítottál élni, s hogy mikor mit kell tennem.
Felnőtté is váltam, elteltek az évek,
még fiatal vagyok, előttem az élet.
De mielőtt elengedem anyai kezed,
köszönöm Neked a sok szeretetet.

2009.05.04.

Játékszer

Üveggyöngye vagyok a gyermeteg Sorsnak,
kézbe vesz, csodál, simogat és forgat.
Elgurít lassan, majd utánam szalad,
tekintete követ és velem marad.
Majd mikor megun, eldob hirtelen,
s tapos az összetört gyöngyszemen.

2009.04.05.

Létkérdés

Sodor az élet viharos tengere,
s én is csak egy hullám vagyok.
Körülöttem ezer hullám-ember lebeg,
az örvényben zokog és jajong.
Azt hiszem, végre a part felé tartok,
hol nyugodtabb vizet is lelhetek,
s nem kell hányódnom nappal és éjjel
mélyében a tengernek.
Látom már, igen! Földet fogok érni,
megsimítom a víz áztatta homokot,
vagy nekicsapódom egy óriás sziklának,
s maga a tenger lesz gyilkosom.

2009.02.09.

A Magány Mártírja

Boldogságra születtem, jómagam ezt vallom,
bár keserű kenyerem a meg nem értett bánat.
Szívem mélyén felszakadó sóhajokat hallok,
kérdem én, jobb jövőm vajon meddig várat?
Sokan csak rám néznek, s ítéletet hoznak,
nem is tudják, hogy milyen vagyok.
Céltáblája vagyok ezer tüskés gúnynak,
s így telnek el a szürke hétköznapok.
Csendben, némán viselem, mit másoktól kapok,
lelkem mártírhalált örömmel fogad.
Barátaimnak mosolyomat hagyom,
s csak egy üres testre talál majd a holnap.

2009.01.12.

Pillanatnyi elmélkedés...

Éjszaka boldognak álmodom magam,
s Isten aranyából csenek valamicskét,
mert olyan keveset adott, hogy saját bánatom emészt el.
Ilyenkor elhiszem, hogy gazdag vagyok és szabad,
hogy a nap nekem is ragyog, és a szél néha kedvességből játszik a tincseimmel.
Olyankor hegyek tetején állhatok, járhatok az ihlet erdejében,
sétálhatok a visszhang kérdésekkel teli barlangjában,
és merengve bámulhatom a forró tűzgolyót, amint a tengerbe bukik enyhülésért.
Talán nekem is jár egy kis ízelítő abból a szépségből,
amit legyűr a bűnszagú világ rohanó, földhözragadt, anyagias mivolta.
Hangyák vagyunk.. vagy méginkább csótányok...
Mit sem sejtünk azokról az erőkről, amik körülöttünk áramlanak szüntelen.
Félünk felismerni, hogy nem mi uraljuk életünket...Épp ezért nem is tiszteljük őket...
Egész életünk hiábavalóvá válik, mert nem látjuk át a nagyot, az egészet...
Nem látunk mást, csak javakat, tárgyakat...csak észlelünk, nem pedig érzékelünk...
Egyéniség nincs, légy azonos másokkal, vezessen a gyilkos csordaszellem,
és rohanj saját tudatlan halálodba.
Ilyenkor szédülve térek magamhoz, keserű szájízzel.. mire visszatértem ide, Isten aranya porrá hamvadt kezemben... Nincs fény, nincs szép. Csak egy boj, egy falka, ahol én is elvesztem.

2008.12.21.

Vallomás

Vallomás

Nekem a szél fütyül gyászdalt,
mikor föld kerül rám.
Poshadt vízben kókadva
fonnyad a virágszál.
Börtönbe zárva őszül
a rab lány,
rácsok közé szorították
minden apró álmát.
Idegen már minden szó,
mit tőletek hallok...
Nem kell többet gyötörni,
mindent bevallok!

2008.12.16.

Felnőttéválás

Felnőttéválás

Jaj, mennyire nehéz felnőtté válni,
milyen nehéz egyedül saját lábra állni!
Kezem elengedik, most már nagylány vagyok,
s mégis ijesztőek nekem a holnapok.
Hogyan lesz munkám, ki lesz a társam?
Szaladjak elébe vagy üljek és várjam?
Mit hoz a jövő? Ki lesz, aki vigyáz,
hogy ne törjek össze és bírjam az igát?
Mit jelent majd nekem e különös élet?
Hogyan vigyek bele színeket és szépet?
Jaj, olyan nehéz felnőtté válni...
De bízom benne, hogy meg tudom csinálni!

2008.12.12.

Sosem lelem...

Sosem lelem...

Keres, kutat, ás,
néha fára mász',
kutatja földön és égen,
a messzi tenger kékjében,
a hegyek csúcsán,a napban,
nercbundában, kalapban.
keresi éjjeli őrült vágyban,
erdő mélyi csendes magányban,
tavasszal nyíló majd hulló virágban,
kutatja őszi párafüstben,
nyáresti bográcsüstben,
fényekben és hangban,
amíg meg nem kattan,
s feladja a létet...

2008.12.07.

Tiltott gyümölcs

Szabad-e a békés lelket felbolygatni?
Szabad-e a szívnek szerelemre gyulladni?
Szabad-e egy érzéstől magasba repülni,
s onnan mélyben háborgó habokba merülni?


Szabad-e csak testtel, ösztönből szeretni?
Szabad-e másét sajátnak nevezni?
Bűnös érzelemnek gyümölcse is férges,
de ha beleharapsz, érzed, milyen édes.

Csábító az érzés, talán hagyod magad,
kérdés az, hogy szenvedély vagy szenvedés marad?

2008.12.06.

magamról

Hogy ki is vagyok én? Egy átlagember. Na jó, azért mindenki rendelkezik egyéniséggel, így én is. Adelmayer Dóra vagyok, 1990 december 23.-án, egy fagyos téli reggelen láttam meg a napvilágot. Szigethalmon éltem Édesanyámmal, és a testvéreimmel. A szüleim elváltak, mikor ötéves voltam. Azt hittem, ez nem befolyásolja majd a későbbi életem, de belátom, tévedtem. Szeretetteljes közegben nőttem fel, kisebb-nagyobb mélypontokkal. Szigethalmon jártam általános iskolába, majd a XX. kerületben végeztem el a gimnáziumot. Eközben szereztem egy középfokú angol nyelvvizsgát, és egy számítógépes asszisztensi képesítést. Szociális munka alapszakra jelentkeztem a Wesley János Lelkészképző Főiskolára, de rájöttem, hogy nem ezt szeretném csinálni. Ősszel indul egy gyógymasszőr képzés, azon leszek, hogy elvégezzem, és így tudjak majd segíteni másoknak.


Tizenkét éves korom körül írtam az első versemet, a Szél és a tél címmel, afféle gyerekvers volt. Ezután képtelen voltam letenni a tollat. Írtam a magányról, szerelmekről, a felnőtté válás nehézségeiről, az iskolában tapasztaltakról. Kevés vidám versem van, de számomra az írás egyenlő azzal, hogy magamba nézek, elcsendesedem, és engedem, hogy a lelkem írjon. A versek tartalmában fellelhető két tönkrement párkapcsolat, egy boldog szerelem, egy hazug ,,barát" okozta sérelmek, az apámtól való teljes elhidegülés, kisebb konfliktusok Édesanyámmal (azóta orvosoltuk, és nagyon szeretem az anyukámat!), továbbá az iskolában átélt csalódások, mert főleg azok voltak. Remélem, ezzel a bloggal sikerül valami ,,szépet és hasznosat" csinálnom, hiszen nem a magamutogatás a célom, hanem az, hogy szavakba öntsem azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyekkel bárki találkozhat élete során.
Jó olvasást!