Egyszer majd nem írsz többé levelet,
lassanként elfeleded nevemet,
s csak egy fénykép leszek fiókod mélyén,
mosolygok halvány, sárga emlékképként.
Egyszer majd elfeleded, ki voltál,
nem érdekel, mennyi mindent akartál,
s múltadat egy nagy gombóccá gyúrva,
azzal együtt ugrasz be a kútba.
Elázik a papír, a fénykép szét is mállik,
lelkem égbe szállva csillagporrá válik,
s fentről szemlélem majd őszes hajadat,
velem együtt elvesztetted régi önmagad.
