Hirtelen zuhant vállamra
az orgona-illatú ifjúság,
megtörve átkát mindenféle
nyomásnak a fejben...
S most csak azt látom,
hogy minden zöldben pompázik,
virít a tavasz, s éjjel
is érzem az eső áztatta
anyaföld illatát.
Vége van lassan.
A szenvedésnek, meg annak,
hogy csúfoltak, csupán, mert
másabb vagyok mint ők,
nincs ezer ruhám és
Converse cipőm, meg marha
nagy egóm.
Divat volt a kétszínűség.
Szennyeseim egy délután
alatt ott száradtak az iskola udvarán,
s Brutus döfte a
kést szívembe százszor
öt év alatt.
Talán máshol sem lesz jobb.
Kaphat-e az ártatlanul
elítélt újabb esélyt?
Nem érdekes...
Még nincs itt sem a vég,
sem az új kezdete.
Várok, s remélem, eljön
a nap, mikor nem festenek
feketére a báránynak
öltözött farkasok...
2010.05.09.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése