Míg odakint pattogva ébred
a zöldellő rügyrengeteg,
bennem ősz honol, köd,
s nyirkosan szitálnak gondolatok fellegei.
A terhet, mit rám rótt az Isten
-nem hinném, hogy kegyelemből- ,
cipelem egy ideje.
Már csak a papírnak sírom el bánatom egy késői órán,
s nincs enyhülés a forrón égő, vérző,
fel-felszakadó sebeimre.
Hányszor hasított rajtam végig
ostorral saját tükörképem...
- Nem szeret senki, hallod?!
Hitvány, vagy, s gyenge! Csak sírni tudsz?!
Miért küzdesz halott célokért?!
Miért vágysz szeretetre, ha a boldogság pénzért is kapható?!-
S hol sírva feleltem, hol izzó haraggal vágtam vissza:
-Mert nekem még van lelkem!...
2010.03.29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése