Hegyomlás

Mint aki hegyomlás alatt rekedt,
s napok óta üvölt hiába,
s összezúzott testtel, véresen
mereng a magányba...
Úgy fekszem én is az ágyban.
Nem jön a segítség, érzem,
lassan elszáll erőm, s feladom.
Ide nem ér el a napnak fénye,
hiába vágyom és akarom...
Van nálam erősebb hatalom.
Lassan kiszárad bennem az élet,
nem folyik itt víz, nincsen bennem béke.
Csak egy élhetőbb világra vágytam,
s tessék, ez lett a vége...
De lelkem megpihen végre.
Annyiszor fájt már a szívem,
ezerszer el lett taposva.
A halál talán enyhülést hoz,
de bántóim nézzenek magukba...
Talán ebből majd tanulnak.
S most, hogy vége a létnek,
elmondom: nem bánok semmit.
Szeretni akartam másokat,
más bűnöm nincs, csak ennyi...

Ideje a fény felé menni...

2010.03.07.