Könnyet csókol arcomra a zápor,
égbe zuhannak fáradt sóhajok,
magányosan visszhangzik a távol,
szaladnak előlem vágyott holnapok.
Nem is olyan könnyű bölcsnek lenni,
egyszerűbb az ítélethozatal,
még kis sem mondtad, mi jár fejedben,
számodra máris áll a ravatal.
Elfutnál, végül magadba szaladsz,
falat húz eléd a csúf akarat,
ruhádnál fogva egy szögre akaszt,
és tükörben nézheted arcaidat...
Ráncaidat.
