Csendfüggöny ereszkedett kettőnk közé.
Hallgatásod dacos, vagy fájdalmas talán,
S tekintetedben is halk eső kopog,
Nem bánat ez, csak némi magány,
Mit őrizgetünk hétköznapokon,
Újdonság, ha itthon vagy velem,
S ilyenkor nem tudok mit kezdeni,
Sem az idővel, sem pedig veled.
Elsodor minket a pénzkeresés,
a munkahely lesz majd az új otthon,
s félúton elmegyünk egymás mellett,
s csak súrlódunk néha egy ponton.
Félek, hogy egyszer majd nem érzed,
Mi az, mi nyomja a lelkem,
Hogy egyedül cipeled te is
Sorsodnál súlyosabb terhed,
S már nem lelünk közös hangot,
Mert a tévé beszél helyettünk,
S elfelejtjük a régi érzést:
Hogy egykor igazán szerettünk.
2011. ősz
2011. ősz
