Egyszer köztünk éltetek.
Talán még meg sem születtem, mikor
lábatok rótta a pesti utcát,
vagy sétáltatok a homokon.
Élhettetek panelban, kertes házban,
kunyhóban, vagy az ég alatt,
de itt voltatok.
Szerettetek, gyűlöltetek,
dolgoztatok, volt családotok,
vagy talán egyik sem,
de szívünk mégis tudja,
ma rátok emlékezünk.
Nehéz ilyenkor a szív, beborul
egy pillanatra minden öröme,
s egy képre nézve könny
futja el szemünk.
Ezernyi mécses ég ma értetek,
kik már a földről elmentetek,
hogy lássátok onnan az égből:
Nem vagytok elfelejtve!
2010.11.01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése