Halottak napján

Egyszer köztünk éltetek.
Talán még meg sem születtem, mikor
lábatok rótta a pesti utcát,
vagy sétáltatok a homokon.
Élhettetek panelban, kertes házban,
kunyhóban, vagy az ég alatt,
de itt voltatok.
Szerettetek, gyűlöltetek,
dolgoztatok, volt családotok,
vagy talán egyik sem,
de szívünk mégis tudja,
ma rátok emlékezünk.
Nehéz ilyenkor a szív, beborul
egy pillanatra minden öröme,
s egy képre nézve könny
futja el szemünk.
Ezernyi mécses ég ma értetek,
kik már a földről elmentetek,
hogy lássátok onnan az égből:
Nem vagytok elfelejtve!

2010.11.01.

Egy leendő szociális munkásnak

Bár nem mindig könnyű
jó embernek lenni,
vezéreljen Téged szíved óhaja,
s ha nehéz a jó úton
szilárdan megállni,
kapaszkodj a jövő képébe,
hogy milyen lesz majd,
a szemekben a hála,
s milyen simogató
mások mosolya.
S hogy hasznos, amit
teszel, bizonyos.
Idővel megtérül majd
fáradság és idő.
S ha össze is törne szíved,
igazgyöngyök potyognak majd
könnyeid helyett.

2010.09.22.

Nyár végi pillanat

Mikor fejemet válladra hajtom,
kiscsikó lelkem megpihen,
megáll a zöld mezőn,
s elpihen a puha fűben.
Érzem kezed melegét,
hallom sóhajod,és tudom,
egyek vagyunk.


Nézd, milyen csodás minden!
Bár ősz jön, olyan,
mintha a levelek tapsolnának
a szélben, hiszen
a nyár sikeres szezont zárt,
s tudják, jövőre is lesz ez
a színpompás darab.

És hallod a folyót?
Susog halkan, ölében
megannyi halat, s békát
ringat, anyja ő mindnek.
Kacsának, parti nádnak,
s tükre holdnak, napsugárnak,
fodros gyönyör ő.

A madarak is szabadok,
s még burjánzik az élet,
most üljünk kint a padon
gyönyörködve a mindenségben,
mit Isten nekünk adott,
hisz részei vagyunk mi
az óriás Egésznek.

Szeressük egymást!
Legyünk mi az állandók
a változó világban!
S jövő nyáron is hadd üljek
melletted, érezve
bársony lelked csendjét,
mi többet mond minden szónál.

2010.09.02.

Irgalmas Szamaritánus

Elégszer fájt az élet,
s gyűlölök már sírni.
Veszett kutya módjára
marcangoltam magam,
sebeimet feltéptem,
s minden csupa vér...

Kopogok.

Lakhat-e most Nálad
a megfáradt Vándor?
Megtisztítod-e
az útnak porától?
Adsz-e neki ételt,
vizet, gyógyírt a sebekre?
Lesz-e végre ágya,
s tiszta ruhája?
Szólsz-e hozzá kedvesen?
Ugye megteszed?

Minden izzó kínom
hamvába hullik,
ha hűs tenyered égő
homlokomon nyugszik.
Megpihenek.

2010.08.24.

Vakáció

Zendülnek a napfénynek
arany sugarai,
s pajkos fény csillan
a puha habokon.
Szellő játszik a lombok közt,
s némán zöldellnek a hegyek.
Nyár van, csoda nyár!
Lélegzik, s pezseg minden,
s ha figyelmesen hallgatsz,
talán meghallod te is
a szót: SZABADSÁG!

2010.08.20.

Boldog vagyok?

Ilyenkor fodros széle
van az égnek,
és a langyos szélben
szerelem siklik,
puhán nő a fű
a csillagfény alatt,
és megannyi levél integet.
Ilyenkor kinyílnak
a lélek szemei,
és egy tó tükrében
magadra mosolyogsz.
Igen, azt hiszem,
ez a boldogság.

2010.07.29.

Szerelmes teadélután

Légy vendégem egy szerelemre,
hadd töltsek a poharadba...
Ne kérdezz, csak igyál velem,
s ízleld a szerelem mámorát.
Két deciliter boldogság,
gőzöl a rózsaszín köd,
kortyold a csókízű nedűt,
s ne kérdezz,
míg véget nem ér
a fátyolos teadélután

2010.07.24.

Csatatér

Ha győzni akarsz a harcban,
vértezd fel magad, harcos
Igazságnak pajzsával,
Szeretetnek páncéljával,
Bölcsességnek sisakjával.

S ha mégis elesnél,
halálod előtt találsz még
igazgyöngyöt a pocsolyában.

2010.07.24.

Eldobtál

Eldobtál magadtól,
mint egy játékbabát...
pedig igazi voltam.
Emlékszem, hogy üvöltöttél
anyával, s vittél mindent,
amit lehetett.
,,Majd megnézem, mire
jutsz nélkülem!"
Az ajtó csattant, majd
jeges csend lett úrrá mindenen.
Csak anyu szipogását
hallottam bentről.
Ötéves fejemmel álltam
az ajtónál, s azt hittem:
az én hibám.
Mostanra ősz a hajad,
de nem lettél bölcsebb.
A család szent kötelékét
szavaid ollójával
vágod apró cafatokra.
,,Idén végre leérettségizik,
nem kell többet fizetnem!"
... Csak teher vagyok számodra.. egy megunt
játékbaba... Épp,
mint régen...
Lehet autód, lakásod,
meg nyaralhatsz a Balatonon...
de ki fogja majd kezed
a halálos ágyadon,
mikor rettegve hánykolódsz?

Sebaj, azért leteszek
majd melléd egy játékbabát...
szorítsd azt magadhoz...
de ne csodálkozz,
ha nem ölel vissza...

2010.06.02.

Esti imádság

Látod, drága Uram,
este lett megint,
de hiszem, hogy szemed
rám is letekint,
mikor elsuttogom Hozzád
azt az imádságot,
mit szent Fiad tanított:
az örök Miatyánkot.

Fáradt már a magyar,
dolgozik eleget,
adj népemnek, kérlek
tetőt és kenyeret!
Olyan kevés jutott
nekünk a reményből,
cseppents le hozzánk
jóságod kegyéből!

Én alázattal várom
míg áldást hozol ránk,
áldj meg minden embert,
ki Teérted kiált,
hisz nélküled tudom,
bizton elveszünk,
Te légy hát a pajzsunk,
várunk, fegyverünk!

Hordozz tenyereden,
mint Apa gyermekét,
könnyítsd meg az ember
nehéz életét,
bocsáss nyugodt álmot
mindenki szemére,
aludjunk ma el
angyali zenére.

Befejezem lassan
hosszúra nyúlt imám,
tudom jól, hogy hallasz,
s mindig figyelsz reám.
Annyit kérek csupán,
hogy maradj végig velem,
míg el nem jön a vég,
s lezárul a szemem.

2010.05.25.

Nyártemető

Búsongva szól a nagy harang
az esti táj fölött,
megannyi pompás fűzfaág
ma gyászba öltözött.
Nyarat temetni jöttek ők,
sok kedves kismadár,
még tort ülnek egy háztetőn
és úgy mennek tovább.
Majd csend honol és némaság,
csak azt hallani még,
ahogy az első őszi levél
puhán földet ér.


megj.: (skandálós,dallamos-szerintem!)


2010.05.10.

Hirtelen - Az érettségi margójára

Hirtelen zuhant vállamra
az orgona-illatú ifjúság,
megtörve átkát mindenféle
nyomásnak a fejben...
S most csak azt látom,
hogy minden zöldben pompázik,
virít a tavasz, s éjjel
is érzem az eső áztatta
anyaföld illatát.
Vége van lassan.
A szenvedésnek, meg annak,
hogy csúfoltak, csupán, mert
másabb vagyok mint ők,
nincs ezer ruhám és
Converse cipőm, meg marha
nagy egóm.
Divat volt a kétszínűség.
Szennyeseim egy délután
alatt ott száradtak az iskola udvarán,
s Brutus döfte a
kést szívembe százszor
öt év alatt.
Talán máshol sem lesz jobb.
Kaphat-e az ártatlanul
elítélt újabb esélyt?
Nem érdekes...
Még nincs itt sem a vég,
sem az új kezdete.
Várok, s remélem, eljön
a nap, mikor nem festenek
feketére a báránynak
öltözött farkasok...

2010.05.09.

Öregedés

Kattog az óra.
Ketyegve múlik a fiatalság,
s fakul ezernyi vászon,
melyre egykor emlékeket festettünk.
Ráncok másznak az arcra
megőrizve a régi mosolyokat,
s az idő szövőgépe fehér
fonalat sző hajunkba.
Állok a tükör előtt, s várom,
melyikünk öregszik meg hamarabb.

Azt hiszem én...

2010.04.22.

Ringató

Ringass, ringass el, édes Este,
a te karjaidban nyugtot lelek talán...
Borítsd be forró, égő homlokomat,
simítsd, nyugtasd meg terhelt fejem.
Mosolyogjon rám a hold,
mint gyermekére az anya...
S te csak ringass, ringass el.

Ringass, ringass el, édes Éjjel,
mikor gondolatokkal vajúdok,
s megszülni őket kínkeserv...
Légy te a bába, s kérlek,
ne kelljen ébren viselnem a fájdalmakat,
s az ocsmány világ ezer terhét...
Csak ringass, ringass el.

Ringass, ringass el, édes Hajnal,
mikor már vörösre sírtam szemeim,
s lelkemnek sebei mind felszakadtak...
Ne kínozz tovább!
Nézd... itt a nap első sugara...
Alszom... A fény nem bánt...
Csak végre ringass... ringass el...

2010.04.12.

Sziromhalál

Csonkítom önmagam.
Ha belehalok, akkor is
megválok gyökereimtől,
s ha csak egy perccel élem
túl őket, már akkor is
elértem célomat.
Hányszor állították gőggel:
-Belőlünk fakad életed!
S most mégsem vagyok egyéb
egy száraz, ronda kórónál.
De vágom a gyökereim, s remélek.
Egy szép nap talán meglel
a kertész, s esélyt ad.
Vízbe tesz, s gondoz,
míg egy nap új gyökeret hozok,
mi belőlem fakad, s erősebb
lesz, mint ami azelőtt táplált.
Végül kiültet majd a földbe,
öntöz friss vízzel,
becéz kedves szókkal,
s a tél elől üveggel véd.
Kezemben már a kés...
talán életet, talán halált hoz.
De ha csak egy perccel élem is túl őket,
már akkor is elértem célomat...

2010.04.06.

Vádaskodó alteregó

Míg odakint pattogva ébred
a zöldellő rügyrengeteg,
bennem ősz honol, köd,
s nyirkosan szitálnak gondolatok fellegei.
A terhet, mit rám rótt az Isten
-nem hinném, hogy kegyelemből- ,
cipelem egy ideje.
Már csak a papírnak sírom el bánatom egy késői órán,
s nincs enyhülés a forrón égő, vérző,
fel-felszakadó sebeimre.
Hányszor hasított rajtam végig
ostorral saját tükörképem...
- Nem szeret senki, hallod?!
Hitvány, vagy, s gyenge! Csak sírni tudsz?!
Miért küzdesz halott célokért?!
Miért vágysz szeretetre, ha a boldogság pénzért is kapható?!-
S hol sírva feleltem, hol izzó haraggal vágtam vissza:
-Mert nekem még van lelkem!...

2010.03.29.

Hegyomlás

Mint aki hegyomlás alatt rekedt,
s napok óta üvölt hiába,
s összezúzott testtel, véresen
mereng a magányba...
Úgy fekszem én is az ágyban.
Nem jön a segítség, érzem,
lassan elszáll erőm, s feladom.
Ide nem ér el a napnak fénye,
hiába vágyom és akarom...
Van nálam erősebb hatalom.
Lassan kiszárad bennem az élet,
nem folyik itt víz, nincsen bennem béke.
Csak egy élhetőbb világra vágytam,
s tessék, ez lett a vége...
De lelkem megpihen végre.
Annyiszor fájt már a szívem,
ezerszer el lett taposva.
A halál talán enyhülést hoz,
de bántóim nézzenek magukba...
Talán ebből majd tanulnak.
S most, hogy vége a létnek,
elmondom: nem bánok semmit.
Szeretni akartam másokat,
más bűnöm nincs, csak ennyi...

Ideje a fény felé menni...

2010.03.07.

Ítélet

Üveges szemekkel állok,
nem számíthatok senkire.
A család intézményét
dózerral bontják.
Mégis mit hittem?
Hogy a szerelem lesz,
mi segítő kezet
nyújt a fuldoklónak?
Érdek, meg flancos erkölcs,
te gép vagy, jól tudod,
nincs érzelem,
sem kísértés, sem álmok.
És ha elbuksz,
lesújt rád a bíró
kalapácsával, és apró
hangyaként pusztulsz el.
Vagy a képedbe fröcsög
a gúnyolódók nyála,
és ólom-süketté
tesz a világ.
Álszent húsevő gazok,
teszitek a szépet,
míg cafatokra tépitek
az esendő áldozatokat.
Bánom is én...
Se jobb, se rosszabb
nem vagyok nálatok...
Csak hagyjatok elmenni!

2010.03.02.

Oltalom

Ha elmerül a nap
a távol tengerében,
és varjak kárognak
fenn a messzeségben,
és szél zörgeti zajjal
az ablakokat...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha jégvihar tombol
és sötétek a felhők
és óriási rémmé
növekszik az erdő,
és árnyékokat kerget
a gyertyaláng a falon...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha érzed, hogy rettegsz,
és sírva menekülnél,
és pokróc alá bújva
a sarokban ülnél,
szaladj akkor hozzám,
én megóvlak Téged,
amíg fogod kezem,
semmi baj nem érhet.

2010.02.24.

Teljesség

Eső áztatta a földet,
mint könnyek az arcom.
Én nem karddal és erővel,
de szívvel vívom harcom.
Harcolok, hogy más legyen
e zord, idegen világ,
s ne eméssze lelkemet
hamuszürke magány.
Mert szeretetre vágyom én,
fényre, kékre, hangra,
hogy tudjam, mi a kedvesség,
s legyen bennem magja.
Jöjjön el a Kánaán,
mit Petőfi látott,
töltsék be a világot
pillangók és álmok.
Legyen végre nyugalom,
öröm, áldás, béke,
s boldogságban legyen majd
a világnak vége.

2009.12.08.

Búvóhely

Mennyire gyarló az ember...
másokon taposva lép,
míg el nem ér egy általa
kitűzött alantas célt.

Jobbat reméltem ennél...
hittem, hogy lesz majd jobb,
de felnőve elvész a remény,
s rajtam csattan a bot.

Álmokat szőttem... de minek?
Átok ma érzőnek lenni...
az ember legyen kőkemény!
Másképp nem lehet tenni.

Az egyetlen, ami vigasz,
hogy van egy hely mélyen bennem,
ahol az vagyok, aki vagyok,
és senki sem ítél el engem.

2009.12.03.

Én-darabka

Még őrzök egy szelet gyermek-lelket,
s néha titkon előveszem.
Előveszem, nézegetem, és egy percre elhelyezem
-magamban.:
Akkor ismét gyermek leszek,
fehér színű kis virág,
víznek tükrén megcsillanó
aranyhajú fénysugár.
Cukrot eszem, cserfes vagyok,
királylánynak öltözöm,
úgy sminkelek, mint a nagyok,
s mesevárba költözöm.
Felülök a fatetőre,
jóízűen kacagok,
összegyűjtök mindenféle
kincsnek látszó kacatot.
Homokozom, énekelek,
sikongatva pancsolok,
tágas mezőn szaladgálva
buborékot fújhatok.
PUKK!
A buborék pukkan, s én felébredek,
fél-felnőtt létem visszatér;
Helyére teszem a gyermek-lelket,
remélem, holnap itt lesz még.

2009.11.25.