Oltalom

Ha elmerül a nap
a távol tengerében,
és varjak kárognak
fenn a messzeségben,
és szél zörgeti zajjal
az ablakokat...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha jégvihar tombol
és sötétek a felhők
és óriási rémmé
növekszik az erdő,
és árnyékokat kerget
a gyertyaláng a falon...
Ne félj, csak fogd a kezem.
Ha érzed, hogy rettegsz,
és sírva menekülnél,
és pokróc alá bújva
a sarokban ülnél,
szaladj akkor hozzám,
én megóvlak Téged,
amíg fogod kezem,
semmi baj nem érhet.

2010.02.24.

Teljesség

Eső áztatta a földet,
mint könnyek az arcom.
Én nem karddal és erővel,
de szívvel vívom harcom.
Harcolok, hogy más legyen
e zord, idegen világ,
s ne eméssze lelkemet
hamuszürke magány.
Mert szeretetre vágyom én,
fényre, kékre, hangra,
hogy tudjam, mi a kedvesség,
s legyen bennem magja.
Jöjjön el a Kánaán,
mit Petőfi látott,
töltsék be a világot
pillangók és álmok.
Legyen végre nyugalom,
öröm, áldás, béke,
s boldogságban legyen majd
a világnak vége.

2009.12.08.

Búvóhely

Mennyire gyarló az ember...
másokon taposva lép,
míg el nem ér egy általa
kitűzött alantas célt.

Jobbat reméltem ennél...
hittem, hogy lesz majd jobb,
de felnőve elvész a remény,
s rajtam csattan a bot.

Álmokat szőttem... de minek?
Átok ma érzőnek lenni...
az ember legyen kőkemény!
Másképp nem lehet tenni.

Az egyetlen, ami vigasz,
hogy van egy hely mélyen bennem,
ahol az vagyok, aki vagyok,
és senki sem ítél el engem.

2009.12.03.

Én-darabka

Még őrzök egy szelet gyermek-lelket,
s néha titkon előveszem.
Előveszem, nézegetem, és egy percre elhelyezem
-magamban.:
Akkor ismét gyermek leszek,
fehér színű kis virág,
víznek tükrén megcsillanó
aranyhajú fénysugár.
Cukrot eszem, cserfes vagyok,
királylánynak öltözöm,
úgy sminkelek, mint a nagyok,
s mesevárba költözöm.
Felülök a fatetőre,
jóízűen kacagok,
összegyűjtök mindenféle
kincsnek látszó kacatot.
Homokozom, énekelek,
sikongatva pancsolok,
tágas mezőn szaladgálva
buborékot fújhatok.
PUKK!
A buborék pukkan, s én felébredek,
fél-felnőtt létem visszatér;
Helyére teszem a gyermek-lelket,
remélem, holnap itt lesz még.

2009.11.25.

Késlekedő lelki társ

Keresem azt, aki megért,
mert egyre csak írok és semmi
jele, hogy bárki is értené,
s nem tudok ellene tenni.
Azt hiszem, süket a világ,
hiába mondom, mégsem
hallják meg, amit szólok,
s elvész a térben a lényeg.
Magamban vagyok végleg,
s rokona lelkemnek talán
ott él egy másik bolygón,
s ő is emészti magát.

2009.11.12.

Zuhanás

Álmok őrzője voltam,
dédelgettem,-mint egy gyermeket-
a bennem búvó, szunnyadó
kristály-emlékeket.
Reméltem, sokra viszem,
s elérem majd a hegytetőt,
fújhatott szél, jöhetett vihar,
mentem egyre törtetőn.
Te odafenn vártál,
kezed nyúlt, hittem, vársz,
s az utolsó pillanatban
reám tapostál.
Szakadékba zuhantam vissza,
elvágott, széthasadt erek,
s nem szedi össze senki
a szilánk-emlékeket.

2009.10.16.

Panoptikum

Panoptikum

Viaszmagányba zárt a perc,
mikor búcsút intett a nap.
Én keserűen ültem akkor
egy szűzi fűz alatt.
Szoborrá váltam és tudtam,
szép lassan elönt a vég,
a Halál, mi esténként
karmaival elér.
De eljöttél, s mellém ültél,
vállamra hajtottad fejed,
s ott töltötted a lelketlen éjt
a Viaszlánnyal, velem.

2009.05.27.