2012. június 30., szombat

Virágdal



Megsimogatlak, hogyha akarod,
Hosszú tél után leszek a tavaszod,
Gyomnak gondolt ibolya-szerelem
Virul majd rajtad, virul a szíveden,

Hálóból font illékony gondolat,
Megszépíti eltitkolt álmodat,
Bújj most hozzám, félned nincs mitől,
Otthonod ott vár, fenn a hegytetőn.

Napsimította madarak dalai,
Árvácskáknak elsúgott szavai,
Párnát adnak, fejednek pihenést,
Ébredéskor fodrozó nevetést.

Boldog lehetsz, könnyeid száradnak,
Gondolataid egekben szállhatnak,
Van, aki szeret, én kedves Violám,
Virulj csak, virulj csak május idusán.

2012. június 7., csütörtök

Gyilkos lelkiismeret


Anna álmosan nyitotta ki szemeit, ahogy a nap beragyogta a fehérre meszelt kis szobát. Első éjszakáját töltötte itt, körülötte kibontatlan dobozok álltak egymás tetején, mozdulni is alig lehetett. Érezni lehetett még azt a jellegzetes szagot, amit az idősek otthonában tapasztal az ember. Alig egy hónapja, hogy nagymamája hosszú szenvedés után örök álomba szenderült.  Lassan ült fel az ágyon, nyújtózott egyet, majd felállt. A fürdőszobába ment, megmosakodott, megfésülködött, fogat mosott, majd szemügyre vette magát a tükörben. Hirtelen hátrahőkölt, hiszen mintha egy pillanatra nagymamája arca nézett volna vissza rá. Szíve hevesen kalapált, gyorsan megengedte a hideg vizet, lelocsolta vele arcát, majd kirohant a fürdőből. 
- Biztosan csak képzelődöm… - nyugtatta magát félhangosan, majd lázasan elkezdte kicsomagolni a dobozok tartalmát. Ezelőtt évekig albérletben éltek a férjével, Gáborral, így mikor elhunyt az idős asszony, úgy döntöttek, átköltöznek a megörökölt házba. Házasságuk látszólag jól működött, a felszín alatt azonban már a teljes elhidegülés tünetei jelentkeztek. Nem volt igényük egymás társaságára, Gábor a munkába menekült, Anna pedig titkos életet folytatott. Szeretője volt már legalább fél éve, akihez kitalált indokokkal járt el hetente egy-két napot. Nem furdalta a lelkiismerete. Mindketten egymást okolták kapcsolatuk válságáért, tenni azonban egyikük sem volt hajlandó a megmentéséért.
A nő az egész napot pakolással, takarítással töltötte, estére elfáradt. Mire férje hazaért, ő már megvacsorázott és lezuhanyzott, és az ágyban várta, hogy meglepje az álom. Párja ingerülten csörömpölt a konyhában, mosogatott. Elment ő is letusolni, aztán befeküdt mellé. 
- Jó éjt. -dörmögte hallhatóan dühösen.
- Neked is jó éjt. - válaszolta a nő olyan unottan, amennyire csak lehetett. Érzékeltetni akarta Gáborral, hogy nem érdekli, miért ideges. 
Anna nem akarta érezni a közelségét. Becsapta magát minden egyes nap, amit vele töltött, hiszen már régen nem szerette a férfit. Remélte, hogy hamar elalszik, és nem akar beszélgetni, vagy esetleg másképp közeledni. Viszolygott tőle, de a vagyon még összetartotta őket. Most is csak azért nem fontolgatta a válást, mert akkor a kis házon is osztozniuk kellene, hiszen ez már házasságon belül szerzett vagyon. A másik dolog, ami visszatartotta, az a nagymamája volt. Ő úgy vélte, ,,a házasság szent kötelék”, és ,,az asszony szoknyája  mindent eltakar”. Mindenesetre már nem bánta. Neki Jó volt neki így, Gábor sokáig dolgozott, ő pedig munka után elmehetett Andráshoz. Azt, hogy férje pontosan mit érzett, nem tudta, hiszen alig beszéltek, s ha mégis egymáshoz szóltak, akkor is csak a napi dolgok kerültek terítékre. Nem tudta pontosan mikor és hogyan, de elmúlt a lobogó láng, és a parázs is kihunyt lassanként. Nem szeretett ő már senkit. Szeretőjével is csak játszadozott, kacérkodott, s lopott óráikban is csupán az érdekelte, hogy ő jól érezze magát.
Hallotta, ahogy Gábor ütemesen szuszogni kezd, majd átcsap horkolásba. Nem volt álmos. Kavarogtak fejében a gondolatok. Halkan felkelt, majd a mobiljáért nyúlt, és a fürdőszobába lopakodott telefonálni. Andrást hívta, hogy jöjjön érte, és menjenek el valahová. Csendben visszaosont a hálóba, ruhát keresett, öltözködött, majd a fürdőszobába ment, hogy kisminkelje magát. Fésülködött, mikor megjelent neki ismét nagymamája a tükörben. Szigorú tekintettel nézett rá, és most nem tűnt el.
- Szóval csalod a férjed?! Nem szégyelled magad? Te érzéketlen, erkölcstelen, romlott nőszemély!  – rivallt rá számonkérő hangon az idős asszony, szemei szinte villámokat szórtak.
Anna levegő után kapkodott, a szín kiszaladt belőle, szédült, az ajtófélfába kapaszkodva tántorgott kifelé onnan. Menekült volna a férjéhez, de elesett, és fejét beverte az asztal sarkába. Riadtan kapott az arcához, keze is csupa vér volt. Olyan volt, mintha szeméből folyna könny helyett. Elájult, és nem is ébredt fel többé. Áldozata lett saját, elnyomott lelkiismeretének.
Gábor egy hét múlva rejtélyes módon követte feleségét a sírba. A temetésén egy ismeretlen nő is ott volt, akit azelőtt senki sem látott. Az édesanyján kívül ő volt az egyetlen, aki sírt.