Bizonytalan randevú

Azt mondtad, hogy találkozzunk délben,

de azt nem, hogy melyik nap a héten…

Egyáltalán májusban, vagy mégsem?

Jövőre, vagy még ebben az évben?

És a helyszínt inkább nem is kérdem…

Túl sok tán’ az adat, amit kértem?

Sietek, és végül utolérlek,

eléd állok, két szemedbe nézek;

A szívemmel játszadozni vétek,
fáradj ki az életemből, végleg!

Lélekmaraton

Könnyet csókol arcomra a zápor,

égbe zuhannak fáradt sóhajok,

magányosan visszhangzik a távol,

szaladnak előlem vágyott holnapok.

Nem is olyan könnyű bölcsnek lenni,

egyszerűbb az ítélethozatal,

még kis sem mondtad, mi jár fejedben,

számodra máris áll a ravatal.

Elfutnál, végül magadba szaladsz,

falat húz eléd a csúf akarat,

ruhádnál fogva egy szögre akaszt,

és tükörben nézheted arcaidat... 

Ráncaidat.

Tenyérbe írva

Ha szét is hullik körülöttem minden,

Ha hazugság lesz, amit eddig hittem,

És elmaradnak mind a jó barátok,

Majd rám zuhannak parázsló átkok,

És földbe döngöl ezer szöges bakancs,

Vagy felöklel egy kemény szarvasagancs,

És vér folyik a könnyeim helyett,

Rémálmokból üvöltve ébredek…

Nem hagyja el panasz az én számat.

Helyem eddig mindenhol megálltam,

Ember maradtam a közönyös világban,

Fájdalmam elmondtam Istennek imámban,

S kértem őt, fogja meg a kezem,

Egy napon majd úgyis vele megyek

Oda, ahol én is boldog leszek.

Tenyerébe írta a nevem.

Az éj kérdései

Csillagokat hajítok az égre,

Koppannak sorra az éj kapuján,

Kérdéseim zörögnek a szélben,

Tépázzák szívem nap nap után .

Hol van a béke ősi hárfája?

Hol van a szeretet kis harangja?

Szavaid éles tőre vágja,

Mit megőriztem én magamban.

Légy kegyetlen, nem baj, ha fáj is,

Az én arcomnak mosoly a dísze,

Mert  rajtad kívül akad még más is,

Nem lehet tiéd a világ egésze.

Álom-világ

Apró gyermekként még

hiszel a csodákban,

tündérekben, felhőkben,

egy gyönyörű világban,

ám felnőve árnyékot

vet rád a kétség:

hamisak az álmok,

csalóka a szépség?

Rácsok mögé zárnak

szürke hétköznapok,

akkor örülsz csupán,

ha fizetésed kapod.

Csak éjszaka folynak

arcodon a könnyek,

azt hitted eddig,

hogy az élet könnyebb.

Elmondom azért

a nagy titkot neked:

Boldog akkor lehetsz,

ha másokat szeretsz!

Tél előtt

Lehulltak a tulipánok napfény szőtte szirmai,

s köd költözött lopakodva ablakom elé.

Elfújta az őszi szél az öreg tölgyek titkait,

repülnek a magasban, szebb tájak felé.

Kandallóban parázs pattan, sikoltozva csap a láng,

forró tea gőzölögve csészémbe szalad,

sem a hideg, sem a tél nem jelenthet akadályt,

hogy mosoly üljön arcomon, s jól érezzem magam.

Telített fejjel

Egybefolynak mind a napok,

szinte már levegőt sem kapok,

folyton csak menni és tenni kell.

egyszer jobb lesz: De mennyivel?

Tankönyvek kiabálnak nekem,

gyere, ülj, és tanulj velem!

Odakint évszakok múlnak,

süt a nap, viharok dúlnak.

Leckét kell írni, és tételeket,

bemagolni a képleteket,

míg a gyermek nővé serdül,

s egy férfivel táncra perdül.

Örökké vetni, öntözni kell,

hasznodból más háza épül fel.

Eltűnnek mind a pillanatok,

én végre élni, élni akarok!